
A nap és a szél akkor ad áramot, amikor az időjárás engedi, nem akkor, amikor szükségünk van rá. Az európai FlexCHESS projekt a szétszórt akkumulátorokat, hőszivattyúkat, légkondicionálókat és elektromosautó-töltőket egyetlen „virtuális” energiatárolóvá kapcsolta össze. Olaszországban a csúcsterhelés nagyjából 20%-kal csökkent. Olvasd el, hogyan működik, a végén pedig egy rövid teszttel ellenőrizheted, mennyi maradt meg belőle.
A virtuális energiatároló nagyszámú kis eszköz, például akkumulátorok, hőszivattyúk, légkondicionálók és elektromosautó-töltők összessége, amelyeket szoftver kapcsol össze és irányít úgy, mintha egyetlen nagy tároló lenne. Ilyen rendszert fejlesztett ki az európai FlexCHESS projekt. A célja az volt, hogy növelje annak a hálózatnak a rugalmasságát és ellenálló képességét, amelybe egyre több megújuló forrásból származó áram érkezik.
A megújuló energia nagy lehetőséget rejt az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésében, termelése azonban természeténél fogva ingadozó. „A nap és a szél akkor termel áramot, amikor az időjárás engedi, nem akkor, amikor az emberekre szükségük van rá” – magyarázza Seifeddine Ben Elghali, a franciaországi Aix-Marseille-i Egyetem munkatársa, a FlexCHESS projekt koordinátora. Az áramhálózatban a betáplált és a kivett teljesítménynek minden pillanatban egyensúlyban kell lennie, ezért a termelés ingadozását valamivel ki kell egyenlíteni.
„Ahogy ezeknek a forrásoknak a részesedése nő, a hálózatüzemeltetőknek több rugalmasságra van szükségük, hogy az emberek kevesebbet fogyaszthassanak, később fogyaszthassanak, vagy a megfelelő pillanatban tárolhassák az energiát” – mondja Ben Elghali. Az energetikai rugalmasság az a képesség, hogy az áramfogyasztás időben eltolható vagy rövid időre visszafogható. Ennek köszönhetően a hálózatnak nem kell az időjárás minden változására újabb erőművekkel válaszolnia.
Sok olyan eszköz már létezik, amely ezt a rugalmasságot adhatná a hálózatnak: akkumulátorok, hőszivattyúk, légkondicionálók és elektromosautó-töltők. A baj az, hogy kicsik, szétszórtak, különböző gyártók készítették őket, és nem kommunikálnak egymással. A hálózatüzemeltető szemszögéből ezért láthatatlanok, pedig együtt jelentős erőforrást alkothatnának.
A Ben Elghali vezette kutatócsoport azt tűzte ki célul, hogy ezeket az eszközöket összekapcsolja, és egyetlen „virtuális” energiatároló rendszerként működtesse. A „virtuális” szó azt jelenti, hogy nincs egyetlen óriási áramtartály. A tárolót sok, szoftverrel irányított kis eszköz összessége adja, például úgy, hogy a felesleg óráiban feltöltik az akkumulátorokat, vagy rövid időre csökkentik a töltők teljesítményét, amikor kevés az áram.
A FlexCHESS projektet az Európai Unió finanszírozta. Célja olyan új szolgáltatások nyújtása volt, amelyek jobban kihasználják a meglévő eszközöket, és javítják az intelligens hálózatok rugalmasságát és ellenálló képességét. Az intelligens hálózat olyan elektromos hálózat, amelyben az eszközök és az üzemeltetők adatokat cserélnek, és valós időben reagálhatnak arra, ami az áramtermeléssel és az áramfogyasztással történik.
A projekt középpontjában három eszköz állt, és mindegyiket valódi kísérleti helyszíneken próbálták ki:
A FlexCHESS platform az egész láncot automatikusan működteti: adatokat gyűjt, előrejelzi a termelést és a fogyasztást, optimalizálja az egyes eszközök használatát, ajánlatokat tesz a piacon, és elszámolja az eredményeket. „Úgy tervezték, hogy egyetlen platformon belül kezelje a különböző országokat és piaci szabályokat” – jegyzi meg Ben Elghali. Ez azért fontos, mert az európai országok energiapiacai eltérő szabályok szerint működnek.
Az RDIUP eszközét egy szlovéniai kísérleti projektben próbálták ki, az Elektro Ljubljana elosztóhálózati üzemeltetővel együttműködve. Az elosztóhálózati üzemeltető az a vállalat, amely az adott régióban a háztartásokhoz, irodákhoz és töltőállomásokhoz vezető hálózatot kezeli. Ő látja meg elsőként, ha a hálózat valahol túlterhelődni kezd.
„Ha a hálózat túlterhelt, a töltő autósokat arra kérik, hogy fogadjanak el alacsonyabb töltési teljesítményt, a foglalással rendelkezőket pedig arra, hogy tegyék át a töltést másik időpontra vagy másik állomásra” – magyarázza Ben Elghali. Az autósok tehát nem veszítik el az autó feltöltésének lehetőségét. A töltés csak tovább tart, vagy más időben, más helyen történik, a hálózat pedig elkerüli a túlterhelést.
A harmadik eszköz a Toshiba által fejlesztett digitális iker. A digitális iker olyan számítógépes modell, amely egy valódi eszköz vagy rendszer viselkedését utánozza. A FlexCHESS projektben minden eszköz virtuális mása megmutatja, mit tud az adott eszköz nyújtani.
A digitális iker fő előnye, hogy lehetővé teszi az üzemeltetőknek a stratégiák kipróbálását, mielőtt a valós világban alkalmaznák őket. Ahelyett, hogy az új irányítási módot valódi akkumulátorokon és töltőkön próbálnák ki, hatásait először szimulációban láthatják. A modellben elkövetett hiba senkinek nem szünteti meg az áramellátását, és nem állítja le egy autó töltését.
A megoldásokat öt kísérleti projektben mutatták be: élő helyszíneken Olaszországban, Szlovéniában, Spanyolországban és Törökországban, valamint egy ipari esettanulmányban az Egyesült Királyságban. „Megmutattuk, hogy nagyon különböző eszközök csoportosíthatók, és egyetlen tárolóként viselkedhetnek” – mondja Ben Elghali. Az olaszországi kísérlet egy valódi napon nagyjából 20%-os csúcsterhelés-csökkenést mutatott.
A csúcsterhelés az adott időszak legnagyobb teljesítményfelvétele, például este, amikor sokan főznek, fűtenek és töltenek eszközöket egyszerre. Ugyanennek az olaszországi helyszínnek a kétéves adataiból a Toshiba digitális ikre megmutatta, hogy az elektromosautó-töltők, az akkumulátorok és a légkondicionálás összehangolása több mint 20%-kal javítja a költséghatékonyságot és a csúcscsökkentést, miközben akár 40%-kal csökkenti az elektromosautó-töltési munkamenetekre gyakorolt hatást.
Érdekesség: Szlovéniában a kísérleti projekt töltőállomásait csatlakoztatták a GIREVE európai roamingszolgáltatási hálózathoz. Ennek köszönhetően az egész Európából érkező elektromosautó-vezetők előtt megnyíltak, nem csak egyetlen üzemeltető ügyfelei előtt.
A csapat arra számít, hogy a virtuális tárolás először energiaközösségeken, aggregátorokon és kereskedelmi épületeken keresztül jut be a hálózatba. Az energiaközösség lakók, vállalkozások vagy helyi önkormányzatok csoportja, amely közösen termel és használ energiát. Az aggregátor olyan vállalat, amely sok kis eszközt vagy fogyasztót fog össze, és a nevükben jár el az energiapiacon.
Az ilyen megoldások várhatóan egyre fontosabbak lesznek, ahogy Európában megnyílnak a rugalmassági piacok, vagyis azok a piacok, ahol a hálózatüzemeltetők fizethetnek az áramfogyasztás csökkentéséért vagy eltolásáért. „A technológia készen áll. Ami hátravan, az főként szabályozási és gazdasági kérdés” – mondja Ben Elghali. Ez azt jelenti, hogy a változás tempóját most főként a szabályozás és a gazdaságosság szabja meg, nem maga a technológia.
A FlexCHESS egyesíti az energetikát, az informatikát és a közgazdaságtant. Több szak ismeretei jól jönnek benne:
Az Aix-Marseille-i Egyetem által koordinált FlexCHESS projekt a szétszórt akkumulátorokat, hőszivattyúkat, légkondicionálókat és elektromosautó-töltőket egyetlen virtuális energiatárolóvá kapcsolta össze. A megoldást öt kísérleti projektben próbálták ki, és Olaszországban a csúcsterhelés nagyjából 20%-kal csökkent. A koordinátor szerint a technológia készen áll, szélesebb körű használata pedig főként a szabályozáson és a gazdaságosságon múlik.
5 kérdés · egy perc