Bőség télen, szűkösség nyáron: ez a ritmus nemzedékeken át meghatározta a mediterrán szigetek életét. Ma egyre gyakrabban borítják fel heves felhőszakadások és hirtelen áradások. A görögországi Szkiathosz szigetén a NURISH projekt csapata erőforrást akar faragni ebből a problémából: napenergiával működő mesterséges vizes élőhelyeken tisztítaná a szennyvizet, az esővizet pedig tűzesetek idejére visszatartaná, a helyi kő és a régi vízi utak felhasználásával. A végén pedig kipróbálhatod, hogyan bánsz a vízzel a mindennapokban.
A mediterrán szigetek sokáig egyszerű, ismétlődő mintázat szerint gazdálkodtak a vízzel. Télen elég volt belőle, nyáron kevés, a lakók pedig tudták, mire számíthatnak és hogyan készülhetnek fel. Az éghajlatváltozás ma megtöri ezt az előrelátható ciklust.
Az aszályok tovább tartanak és erősebben sújtanak. Egyre gyakrabban szakítják meg őket ritka, de heves csapadékok, amelyeket hirtelen villámárvizek követnek. A sziget így akkor kap vizet, amikor a legnehezebb megtartani, és akkor szenved hiányt, amikor a legnagyobb szükség van rá. Egy ilyen helyzet az infrastruktúráról való gondolkodás teljesen más módját kívánja.
A válaszok keresését a NURISH projekt csapata vezeti, amelyet az Európai Unió finanszíroz, és az Athéni Műszaki Egyetem koordinál. A kutatók újra akarják határozni, hogyan alkalmazkodnak a szigeti közösségek az új körülményekhez. Kísérleti terepük Szkiathosz, az Égei-tenger szigete, amelyet nemrég az éghajlati ellenálló képesség egyik kulcsfontosságú európai központjává választottak.
Szkiathosz így csatlakozott az éghajlati ellenálló képességet erősítő központok szűk hálózatához, amelybe Ciprus, Finnország és az Egyesült Királyság helyszínei is tartoznak. A sziget számára ez lehetőség arra, hogy az értékes szakértelmet gyakorlati, skálázható megoldásokkal kösse össze, vagyis olyanokkal, amelyek később nagyobb léptékben is megismételhetők. A helyi konzorcium jelenleg konkrét lépéseket tervez.
A legfontosabb változás magát a vízhez való viszonyt érinti. A régi modell az volt, hogy kitermelik és elhasználják. A NURISH keretében kidolgozott beavatkozások a megújítás és az újrahasznosítás modellje felé terelnék a sziget lakóit, ahol a víz körforgásban van, ahelyett hogy egyetlen használat után eltűnne.
A projekt a természetalapú megoldásokat sem pusztán műszaki infrastruktúrának tekinti. A csapat az ember és környezete közötti szükséges együttműködés kifejeződését látja bennük. Ez fontos különbségtétel: nem csupán az a cél, hogy építsenek valamit, hanem hogy az, ami felépül, a természettel együtt működjön, ne ellene.
A szkiathoszi stratégia két pilléren nyugszik. Az első a fenntartható vízújrahasznosítás. A városi szennyvizet fotovoltaikus rendszerekkel kombinált mesterséges vizes élőhelyeken tisztítanák. Így energiaellátásában önálló kör jön létre: a vizet megtisztítják és visszavezetik a rendszerbe, a sziget pedig kevesebbet vehet igénybe a helyi forrásaiból.
A mesterséges vizes élőhelyek abban is különböznek a hagyományos infrastruktúrától, hogy az gyakran elkülönül a környezetétől. Úgy tervezik őket, hogy beleolvadjanak a sziget tájába és finoman alakítsák azt, ahelyett hogy uralkodnának rajta.
A második pillér kettős veszélyre válaszol: az erdőtüzekre és az áradásokra. Az új rendszerek összegyűjtik és tárolják az esővizet és az áradások lefolyóvizét. Az így felhalmozott tartalékot tűzoltásra és a mezőgazdaságban használják majd. A gyakorlatban a megoldás több funkciót egyesít:
Ez jelentős változás a válsághelyzetekre való felkészülésben. Először történik meg, hogy a víz elvezetésére és tárolására szolgáló természetes rendszereket a tűzvédelem szempontjait szem előtt tartva tervezik, egy egyre inkább erdőtüzeknek kitett tájban. A vízfolyásokat már nem veszélynek tekintik, hanem egy tágabb támogató rendszer részévé válnak. Ez erősíti a sziget ellenálló képességét az éghajlattal összefüggő kockázatokkal szemben, ugyanakkor javítja a víz elérhetőségét akkor, amikor a legnagyobb szükség van rá.
E rendszerek sikere azonban kulturális megalapozottságukon múlik. Ezért használ a projekt helyi követ, őshonos növényeket és hagyományos vízi utakat. Ennek köszönhetően az új infrastruktúrának a helyi tudás természetes továbbfejlődésének kell éreznie magát, nem pedig kívülről behozott technológiának.
A hely történetével való ilyen kapcsolat segít kialakítani a közösségi tulajdonlás érzését. Az infrastruktúra élő rendszerré válik, amely gondoskodást igényel, de vissza is ad. A mérnöki vagy tájépítészeti szakot tanulók számára ez érdekes lecke: a jó műszaki megoldás nem ér véget a számításoknál, hanem illeszkednie kell a helyhez és azokhoz az emberekhez, akik használni fogják.
Az előttünk álló átmenet ezért nem csupán műszaki. Kulturális is. Arra késztet, hogy ne csak azt kérdezzük, hogyan gazdálkodunk a vízzel, hanem azt is, milyen kapcsolatot építünk vele. A szigeteken a víz jövőjét nem a természet alakítja egyedül, és nem is az emberek egyedül. Ott dől el, ahol a kettő találkozik és együttműködik.
Szkiathosz olyan hellyé válik, ahol a szigeti vízről való gondolkodás új módját próbálják ki. A NURISH projekt a fotovoltaikus rendszerekkel támogatott mesterséges vizes élőhelyeken végzett szennyvíztisztítást egyesíti az esővíz tűzoltási és mezőgazdasági célú tárolásával. A kulcs nemcsak a technológia, hanem a helyi táj, az anyagok és a hagyományok tisztelete is. A víz, amely eddig vagy hiányt, vagy veszélyt jelentett, egy közös, körforgó rendszer részévé válhat.
5 kérdés · egy perc
English
Čeština
Deutsch
Español
Français
Magyar
Italiano
Polski
Português
Русский
Slovenčina
Türkçe
Українська
العربية
中文